Van élet a keretes kaptárak nélkül is!

A méhészet világában világszerte változás zajlik. A 100 éve egyeduralkodó keretes kaptáros méhészkedés válságban van. A költségei nőnek, a méhcsaládok egyre több betegséggel küszködnek, a hatékony hagyományos gyógyszerek használatát az állategészségügyi hatóságok betitják, a méhészeti termékek minőségét egyre szigorúbb laboratóriumi mérésekkel ellenőrzik. A keretes kaptáros méhészkedés monopóliuma még nem ért véget, de sokan keresnek új utakat. Az elmúlt évtizedekben az ökológiai szemlélet a mezőgazdálkodásban is kezd elterjedni. A bioméhészkedésnek számos változata, irányzata alakult ki és működik több kevesebb sikerrel.

Keret nélküli méhlakások világszerte

A méhészet technológiáját alfától az omegáig meghatározza a méhlakás felépítése, milyensége. A XIX-XX. században a szakmán belül a leghevesebb viták, késhegyre menő szakmai küzdelmek a kaptárviták voltak. Az egyeduralkodó keretes kaptár mellett másfajta méhlakásokra is vannak próbálkozások. Az 1940-es években egy francia pap, Warré abbé (Émile Warré, élt: 1857-1951) elvetette a teljes zárt keret alkalmazását és olcsón elkészíthető nyolc lépes felső léces rakodókaptárt épített. Mára már sok híve van ennek a „mezítlábas” (tehát kis tőkével induló) méhészeknek szánt kaptártípusnak az angolszász és francia nyelvterületen, elsősorban a bioméhészek körében.

Dr. Maurice Smith Kenyában az 1970-es évek elején készítette el a mi régi mosóteknőnkhöz hasonlító formájú TBH (top bar hive) kaptárát. Ő a szegénységgel küzdő afrikai emberek számára aféle háztáji gazdálkodási eszköznek szánta kaptárát, de több lett belőle. Ma már többezer méhész használja és nemzetközi mozgalom terjeszti elsősorban a legszegényebb országokban, de érdekes módon az organikus méhészet hívei USA-ban és Kanadában, Britt szigeteken is előszeretettel alkalmazzák. Ebben a méhlakásban a lépek nem rakodó-rendszerben, hanem a mi fekvő NB rendszerünkhöz hasonlóan horizontálisan függeszkednek. A lépek szabadépítésűek, 35-38 cm széles háromszög keresztmetszetű léceken függenek. A lépek lefelé keskenyedő trapéz alakúak, oldal és alsó lécük nincs. A TBH indítása rajjal történik, a háromszög keresztmetszetű felső léc pontos építési irányt ad a méhek építőfürtjének, így a lépek szép párhuzamosan épülnek a méhcsalád fejlődésének igénye szerint. A méhész számára a méhcsalád a TBH-ban nyitott könyv, a lépek egyenként kezelhetők. A méhcsalád fokozatosan foglalja el a neki készített méhlakást. Bár a TBH-ban a méhcsalád jól áttekinthető, de kezelése körülményes, - különösen a méz szüretelése - lassú, ezért üzemi méhészetre nem igazán alkalmas.

A TBH-t angol nevezéktan szerint horizontális top bar kaptárnak nevezzük. Warré abbé kaptára és az általam 2008-ban felelevenített rakodókasos technológia vertikális top bar. A horizontális top bar-ral szemben a vertikális top bar-ok alkalmasak hobbi és az üzemi méhészetben egyaránt. A rakodókasos méhészkedés nem az 1900-as évek elején kihalt hagyományos paraszti élethez kötött kasos méhészkedés egyenes folytatása. A rakodókasos méhészkedés a XVI. századi alapokhoz tér vissza, de az elmúlt két évszázad tudományos eredményeivel ötvözi és így egy igazi XXI. századi komplett méhészeti termelési rendszer.

Hogy született a rakodókas?

A méhészkedést keretes kaptárral kezdtem és a Magyarországon ismert legtöbb lépmérettel  dolgoztam. Azt tapasztaltam, hogy minél kisebb a lépméret, annál több beavatkozás kell a termelésre érett méhcsalád fejlesztéséhez és fenntartásához, mert az anya petézési ösztönének  gátja a keret. Minél nagyobb a lépméret, annál nagyobb létszámú méhcsalád alakul ki, és nő a termelés biztonsága. A legnagyobb lép - amivel dolgoztam - dupla hunor méretű volt. Szerettem ezzel a lépmérettel dolgozni, de megtapasztaltam a nagy lép hátrányát is: egyvirág mézet nagyon nehéz vele előállítani.

Átolvastam a számomra elérhető szakirodalmat, különösen a kaptártörténetet. Kerestem olyan megoldást, amiben az egyvirág méz előállítása lehetséges, ugyanakkor az anya szinte korlátlanul kiélheti petézési ösztönét. Sorra elvetettem a keretes megoldásokat, újrolvastam Amrózy báró, Sőtér Kálmán, Örösi Pál Zoltán, Nikovitz Antal könyvét, számos kisebb méhészeti munkát, a magyar szakfolyóiratokat, majd kezembe került egy könyvritkaság, John Gedde, Angliai méheskert című munkája. Meghökkentett a szemléletének korszerűsége és az ott ismeretett rakodókas egyszerűsége, nyílvánvaló használhatósága. Eldöntöttem, hogy Gedde köpűjét kipróbálom. Többféle gyűrűmagassággal, átmérővel, hat és nyolcszögletes változatban készíttettem el. A hatszögletes változat legyártása egyszerűbb volt, mint nyolcszögletes. A gyűrű magasságánál fontos volt, hogy a lépek vándorlás közben ne szakadjanak le. A gyűrű szélességénél arra figyeltem, hogy a szélső lépek a dajkaméhek számára a fészekben is élelemtartalékot adjanak.

A rakodókas gyakorlati kipróbálása során rengeteg előnyre fény derült, és nyugodtan leírhatom, hogy a kasos és a keretes méhészkedés tapasztalataiból, valamint a méhészeti szaktudományos ismeretek ötvözéséből megszületett egy vadonatúj méhészeti technológia. Ebben ötvöződik a kasos méhészet egyszerűsége, a keretes méhészet alapossága és a rakodó kaptár rugalmassága. A rakodókas eszközei egyszerűek, a korszerű méhészeti ismeretek alapján könnyebb a dolgozó méhészek (legyen szó akár hobby akár nagyobb gazdasági rendszerben, és a segítőik, munkatársaik, beosztottjaik) munkája.

Geddekas