Miért indult el 1930-as években a nagyboconádinál nagyobb lépek fejlesztése?

Milyen kaptár? Milyen keret? Ez a méhész legfontosabb két kérdése. A legjobb elemzõ feldolgozást errõl a két kérdésrõl Sõtér Kálmán adta az 1908-ban megjelent "A méh és világa" címû többezer oldalas két kötetes összefoglaló munkájában. És õ ezt a könyvet, mint alcímében írja csak elméleti és gyakorlati bevezetésnek szánta a méhek iránt érdeklõdõ közösség számára.

Gondolom, meglepi az olvasót, hogy miért lépek vissza idõben Sõtér Kálmán 1908-as munkájához, de a példáimmal az 1800-as évek elejét is felidézem, hiszen abban a pillanatban elindult a vita a helyes lépméretrõl, amint a kasból az elsõ méhész kidobolta a méheit és köpûbe vagy keretes kaptárba tette. Sõtér Kálmán közel 200 oldalt szentel könyvében a kaptár kérdésnek. Értehetõ, hiszen forradalmi idõszakot élt át és meggyõzõ alaposságal mutatja be a legkezdetlegesebbtõl Boczonádi Szabó Imre elsõ kaptáráig.

Sõtér többféle módon bizonyítja, hogy a kaptár méretéhez nagyon erõsen alkalmazkodik a méhcsalád, pl. az anya lépek határát nem szereti átlépni. Kis kaptárban és kiskeretes kaptárakban a méhész beavatkozása nélkül népes méhcsaládot nevelni nem lehet. A méhcsalád méretét pedig ahhoz kell igazítani, hogy a méhek a fõhordásra felnépesedjenek és a fõhordás alatt meg ne rajozzanak, majd az év további szakasza alatt csak annyira csökkenjen a méhcsalád mérete, ami még nem veszélyezteti az áttelelést és a tavaszi felfejlõdést a következõ mézegyûjtési idõszakra. Õ úgy látta, hogy a 35 literesnél kisebb és a 200 l-esnél nagyobb térfogatok már nem alkalmasak egy méhcsalád számára. Szerinte a kis keretek, kis kaptárak inkább rajoztatásra, a nagykeretek, nagykaptárak inkább mézeltetésre használhatók. Álláspontját számos példával támasztja alá. 

A téli és a nyári hordástalan idõszak hossza nagyon fontos amikor a méhcsalád optimális méretét kell kialakítani.- mondja Sõtér Kálmán. Minél hidegebb, hosszabb a tél és minél aszályosabb a nyár, annál nagyobb családokat kell a méhésznek tartania a sikeres méztermelés érdekében. 

Ilyen köpûket épített az orosz P. J. Prokopovits 1812-ben, aki mézexportjáról volt híres Európában. Kaptára 115 cm magas hasáb formájú deszkaláda volt. Három részbõl állt. Az alsó két részben szabadon építették fészküket a méhek, de a legfelsõ részben egymás melletti keretek voltak, amelyekbe jó hordás idején gyûlt a méz. Ezeket a kereteket lépestül kiszedték a család fészkének sérelme nélkül és helyére újabb kereteket helyeztek. A mézet a keretes léppel együtt értékesítették. Ezt a kaptárt a mai hizlalt lépes rakodók elõképének tekinthetjük, azzal a különbséggel, hogy a fészek nem kereteken volt. 

Mi volt a Prokopovits kaptár sikerének titka? A keretes méztér alatti 70-80 cm magas álló hasáb alakú térben a méhcsalád 30-50 cm széles és akár 60-70 cm magas lépeket építhetett, amin az anya akadálytalanul tudott petézni, de a téli mézkészlet is bõségesen elfért, így a hosszú orosz télen se haltak éhen a méhcsaládjai, sõt az aszályos nyarakon se omlott össze nála a népesség.

Magyarországon Boczonádi Szabó Imre volt az elsõ aki a nagy méhcsalád és az egységes nagy lépeken való méhészkedés híve lett. Ezzel kivívta az országos egyesület vezetésének ellenszenvét, hiszen õk a német modell szerinti kicsi lépméret hívei voltak. Boczonádi szembe menetelõ magatartásának voltak követõi, pl. Balogh Bálint 1912-ben mutatta be elképzelését. A nagyboconádinál nagyobb keretek az 1930-as években kezdtek elterjedni. Legismertebb a Konkoly féle debreceni nagykeret. De készített 37 x 53,5 cm-eset Bokor Jenõ, 40 x 47 cm-est Balogh Lajos, 24 x 52 cm-est Kelecsényi Ernõ, 42 x 47,5 cm-est Kelecsényi Ernõ, 46 x 43 cm-est Szakovits Vendel, 50 x 36 cm-es volt az Ignácz-féle kétcsaládos fekvõkaptárban.

Mi volt a nagykeretek sikerének titka? Ugyanaz, ami az orosz P. J. Prokopovits esetében. A mi méhlegelõ és idõjárási viszonyainkhoz a vegetációs idõszakban nagy népességû méhcsalád, télen pedig jelentõs mennyiségû téli élelem szükséges, ami csak akkor biztosítható, ha az anya petézési teljesítményét semmi sem akadályozza. Az akadályok közül pedig úgy tûnik a léphatár a legjelentõsebb, hiszen a mi körülményeink közepette az alacsonykeretes rakodókaptárakban élõ méhcsaládok emberi beavatkozás nélkül nagyon hamar - már a repcevirágzás alatt - képesek rajt ereszteni és az akácra legyengülni. 

Miért nem terjedtek el a boconádinál nagyobb keretes kaptárak? Azok akik nagyobb lépeket építettek mint a boconádi lépméret, nem voltak elég tõkeerõsek és nem voltak jó piacszervezõk sem, másrészt jött a II. világháború és nemcsak ezeket a kezdeményezéseket sodorta el a történelem, hanem sok mást is. Mivel a nagyboconádi kaptár már országosan el voltak terjedve, így könnyebben túlélte a háborút. De ne felejtkezzünk el egy nagyon lényeges szubjektív elemrõl se, Örösi Pál Zoltánról, aki mind a két Boczonádinak munkatársa és segítõtársa volt. Õ túlélte a háborút, itt maradt Magyarországon és továbbvitte Boczonádi Szabó Imre módszerét. 

Felébredhet-e a nagyboczonádinál nagyobb keretek alkalmazása iránti igény? Ezt most megjósolni szinte lehetetlen. Nem mondhatunk le a gondolatról, mert a méhlegelõnk sajátosságai, tehát a rövid ideig tartó nagy hordások és az éghajlati viszonyok (hideg tél, aszályos nyár) indokolnák, hogy ebbe az irányba induljon a fejlõdés. Ugyanakkor ma a nagyboconádi térvesztésének és az alacsony-keretes rakodókaptárak elõretörésének korszakában élünk.

Dr. Hegedűs Dénes

Előadása érthető. Módszere követhető. Azt tanítja, hogy vannak olyan termelési módszerek amik a méhek egészségét nem teszik tönkre, sőt....

Miért indítottam el ezt a fórumot?

Mert működik ma egy olyan magyar méhészfórum (http://meheszforum.hu/forum/index.php), amely szakmai etikai szabályokat megsértve szűri a hozzászólásokat és a hozzászólókat és nem ad lehetőséget nyílt őszinte szakmai vitára. Amikor elfogynak az érvek, a más véleményt képviselő fórumlakót sértegetik és kizárják. Arra fogok törekedni, hogy ilyen hibát ne kövessek el.